A Bagolyvári Esték programsorozat

XVI. elõadása keretében 2020. szeptember 28-án, hétfõn 17.30-tól

az Interaktív Természetismereti Tudástár Nagyelõadójában

(Szeged, Boldogasszony sgt. 6., legfelsõ szint) Két lábon a soklábúak nyomában címmel
Dr. Korsós Zoltán az Állatorvostudományi Egyestem docense tart elõadást.
A belépés ingyenes.
Szeretettel várjuk az érdeklõdõket!
A rendezvényt Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatta.

Két lábon a soklábúak nyomában címmel

Környezetvédelem, természetvédelem

Az egyesület által végzett környezetvédelmi és természetvédelmi tevékenységek és intézkedések összessége segíti a környezet veszélyeztetésének, károsításának, szennyezésének megelőzésének, a kialakult károk megszüntetésének és az eredeti állapot helyreállításának véghezvitelét. Környezetvédelmi szempontból környezetnek az embert körülvevő élő és élettelen tényezők összességét nevezzük. Természetvédelmi tevékenységünk legfőképp a védett természeti értékek megóvása, gyakorlására felé irányul, illetve a természeti rendszerek egészének megóvására, lehetséges gyarapítására is célunk.

Adó 1 százalék

Környezetvédelmi tevékenységeinkbe tartozik a föld (talaj, kőzetek és ásványok, barlangok, a domborzat) védelme, a vizek (felszíni vizek és felszín alatti vizek) védelme, a levegő védelme, az élővilág (növényi, állati, mikroorganizmusok) védelme, a táj védelme, a települési környezet (lakóterületek, mezőgazdasági területek, ipari területek) védelme, a talajvédelem, a vízminőség védelme, a zajártalmak, sugárzás, hulladékkezelés mikro és makro szinten.

Egyesületünk környezetvédelmi feladatait aktív és passzív formában is végzi legfőképp azért, hogy az ember által okozott, vagy okozandó kár minimalizálását véghezvigyük, a természetes és mesterséges (épített) környezet, azaz az ember és annak szűkebb – tágabb környezete érdekében.adóbevalláskor 1 százalék felajánlás, környezetvédelem természetvédelem, madárkórház
Egyesületek alapítványok támogatása,
adó 1 százalék szervezet kereső

Szeged és a Tisza folyó újjászületése

Szeretettel várjuk a kicsiket és nagyokat, a természet és kultúra iránt érdeklődőket a Csermely Környezetvédelmi Egyesület és az SZTE JGYPK Interaktív Természet-ismereti Tudástár családi napjára. A 15 főnél nagyobb csoportok kérjük, jelezzék részvételi szándékukat Mihály Péternél (mihalypeter@jgypk.szte.hu, 06 20 431 20 94). 2020.szeptember 26. (szombat)
10 és 14 óra között óránként interaktív tárlatvezetés a Tudástárban.
10 és 16 óra között óránként városnézés indul a Tudástárból.

Helyszín: Szeged, Boldogasszony sgt. 6. II. emelet

2020.szeptember 27. (vasárnap)
9 és 16 óra között óránként interaktív foglalkozás keretében tanulmányozzuk a Tisza hullámterének élővilágát Boszorkány-Szigeten.
9 és 16 óra között óránként indul városnézés.

Gyülekező: minden órában az Árvízi emlékműnél (Tisza Lajos krt. végén)

A programokon való részvétel ingyenes!

A 15 főnél nagyobb csoportok kérjük, jelezzék részvételi szándékukat Mihály Péternél (mihalypeter@jgypk.szte.hu, 06 20 431 20 94).

További információ:
info@csermely.com
06 20 977 05 25

A rendezvényt Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatta.

Családi Nap – Szeged és a Tisza folyó újjászületése

Környezetvédelem, természetvédelem

Az egyesület által végzett környezetvédelmi és természetvédelmi tevékenységek és intézkedések összessége segíti a környezet veszélyeztetésének, károsításának, szennyezésének megelőzésének, a kialakult károk megszüntetésének és az eredeti állapot helyreállításának véghezvitelét. Környezetvédelmi szempontból környezetnek az embert körülvevő élő és élettelen tényezők összességét nevezzük. Természetvédelmi tevékenységünk legfőképp a védett természeti értékek megóvása, gyakorlására felé irányul, illetve a természeti rendszerek egészének megóvására, lehetséges gyarapítására is célunk.

Adó 1 százalék

Környezetvédelmi tevékenységeinkbe tartozik a föld (talaj, kőzetek és ásványok, barlangok, a domborzat) védelme, a vizek (felszíni vizek és felszín alatti vizek) védelme, a levegő védelme, az élővilág (növényi, állati, mikroorganizmusok) védelme, a táj védelme, a települési környezet (lakóterületek, mezőgazdasági területek, ipari területek) védelme, a talajvédelem, a vízminőség védelme, a zajártalmak, sugárzás, hulladékkezelés mikro és makro szinten.

Egyesületünk környezetvédelmi feladatait aktív és passzív formában is végzi legfőképp azért, hogy az ember által okozott, vagy okozandó kár minimalizálását véghezvigyük, a természetes és mesterséges (épített) környezet, azaz az ember és annak szűkebb – tágabb környezete érdekében.adóbevalláskor 1 százalék felajánlás, környezetvédelem természetvédelem, madárkórház
Egyesületek alapítványok támogatása,
adó 1 százalék szervezet kereső

XVII. elŒadása keretében 2020. október 5-én, hétfŒn 17.30-tól
az Interaktív Természetismereti Tudástár NagyelŒadójában
(Szeged, Boldogasszony sgt. 6., legfelsΠszint)
Holocén – ahol az Œslénytan, paleobiológia, biológia találkozik –
Pomatias story a Kárpát-medencében
címmel. Prof. Dr. Sümegi Pál

az SZTE TTIK Földtani és Ãslénytani Tanszék

tanszékvezetŒ egyetemi tanára tart elŒadást.

Két csiga. Két testvér, de mint Maros és Olt tündérleányok, nem egyeznek. Ha lehet,

kerülik egymást, mégis sokezer éve együtt élnek a Kárpát-medencében. Mit lehet

ebbŒl levonni a táj szerkezetére vonatkozóan? ErrŒl beszél az elŒadó.

Szeretettel várjuk az érdeklŒdŒket!

A belépés ingyenes.
A rendezvényt Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatta.

A Bagolyvári Esték programsorozat

Környezetvédelem, természetvédelem

Az egyesület által végzett környezetvédelmi és természetvédelmi tevékenységek és intézkedések összessége segíti a környezet veszélyeztetésének, károsításának, szennyezésének megelőzésének, a kialakult károk megszüntetésének és az eredeti állapot helyreállításának véghezvitelét. Környezetvédelmi szempontból környezetnek az embert körülvevő élő és élettelen tényezők összességét nevezzük. Természetvédelmi tevékenységünk legfőképp a védett természeti értékek megóvása, gyakorlására felé irányul, illetve a természeti rendszerek egészének megóvására, lehetséges gyarapítására is célunk.

Adó 1 százalék

Környezetvédelmi tevékenységeinkbe tartozik a föld (talaj, kőzetek és ásványok, barlangok, a domborzat) védelme, a vizek (felszíni vizek és felszín alatti vizek) védelme, a levegő védelme, az élővilág (növényi, állati, mikroorganizmusok) védelme, a táj védelme, a települési környezet (lakóterületek, mezőgazdasági területek, ipari területek) védelme, a talajvédelem, a vízminőség védelme, a zajártalmak, sugárzás, hulladékkezelés mikro és makro szinten.

Egyesületünk környezetvédelmi feladatait aktív és passzív formában is végzi legfőképp azért, hogy az ember által okozott, vagy okozandó kár minimalizálását véghezvigyük, a természetes és mesterséges (épített) környezet, azaz az ember és annak szűkebb – tágabb környezete érdekében.adóbevalláskor 1 százalék felajánlás, környezetvédelem természetvédelem, madárkórház
Egyesületek alapítványok támogatása,
adó 1 százalék szervezet kereső

XVIII. előadása keretében 2020. október 12-én, hétfőn 17.30-tól

az Interaktív Természetismereti Tudástár Nagyelőadójában

(Szeged, Boldogasszony sgt. 6., legfelső szint)

Klímaváltozás, globalizáció és járványok.

A kullancsok “egykor és ma” címmel Dr. Földváry Gábor
az Ökológiai Kutatóközpont Evolúciótudományi Intézetének
tudományos főmunkatársa tart előadást.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket!
A belépés ingyenes.
A rendezvényt Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatta.

A Bagolyvári Esték programsorozat – A kullancsok ‘egykor és ma’

Környezetvédelem, természetvédelem

Az egyesület által végzett környezetvédelmi és természetvédelmi tevékenységek és intézkedések összessége segíti a környezet veszélyeztetésének, károsításának, szennyezésének megelőzésének, a kialakult károk megszüntetésének és az eredeti állapot helyreállításának véghezvitelét. Környezetvédelmi szempontból környezetnek az embert körülvevő élő és élettelen tényezők összességét nevezzük. Természetvédelmi tevékenységünk legfőképp a védett természeti értékek megóvása, gyakorlására felé irányul, illetve a természeti rendszerek egészének megóvására, lehetséges gyarapítására is célunk.

Adó 1 százalék

Környezetvédelmi tevékenységeinkbe tartozik a föld (talaj, kőzetek és ásványok, barlangok, a domborzat) védelme, a vizek (felszíni vizek és felszín alatti vizek) védelme, a levegő védelme, az élővilág (növényi, állati, mikroorganizmusok) védelme, a táj védelme, a települési környezet (lakóterületek, mezőgazdasági területek, ipari területek) védelme, a talajvédelem, a vízminőség védelme, a zajártalmak, sugárzás, hulladékkezelés mikro és makro szinten.

Egyesületünk környezetvédelmi feladatait aktív és passzív formában is végzi legfőképp azért, hogy az ember által okozott, vagy okozandó kár minimalizálását véghezvigyük, a természetes és mesterséges (épített) környezet, azaz az ember és annak szűkebb – tágabb környezete érdekében.adóbevalláskor 1 százalék felajánlás, környezetvédelem természetvédelem, madárkórház
Egyesületek alapítványok támogatása,
adó 1 százalék szervezet kereső

XIX. előadása keretében 2020. október 26-án, hétfőn 17.30-tól

az Interaktív Természetismereti Tudástár Nagyelőadójában

(Szeged, Boldogasszony sgt. 6., legfelső szint)

Hogy érzi magát az év madara? címmel

Lovászi Péter

a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület monitoring koordinátora

tart előadást.

A Bagolyvári Esték programsorozat

Az előadáson megismerkedünk az év madara programmal és az idei év madara,

az erdei fülesbagoly helyzetével a “Világ madarainak helyzete 2020”

címı BirdLife jelentés tükrében.

A belépés ingyenes.

Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

A rendezvényt Szeged Megyei jogú Város Önkormányzata támogatta.

Környezetvédelem, természetvédelem

Az egyesület által végzett környezetvédelmi és természetvédelmi tevékenységek és intézkedések összessége segíti a környezet veszélyeztetésének, károsításának, szennyezésének megelőzésének, a kialakult károk megszüntetésének és az eredeti állapot helyreállításának véghezvitelét. Környezetvédelmi szempontból környezetnek az embert körülvevő élő és élettelen tényezők összességét nevezzük. Természetvédelmi tevékenységünk legfőképp a védett természeti értékek megóvása, gyakorlására felé irányul, illetve a természeti rendszerek egészének megóvására, lehetséges gyarapítására is célunk.

Adó 1 százalék

Környezetvédelmi tevékenységeinkbe tartozik a föld (talaj, kőzetek és ásványok, barlangok, a domborzat) védelme, a vizek (felszíni vizek és felszín alatti vizek) védelme, a levegő védelme, az élővilág (növényi, állati, mikroorganizmusok) védelme, a táj védelme, a települési környezet (lakóterületek, mezőgazdasági területek, ipari területek) védelme, a talajvédelem, a vízminőség védelme, a zajártalmak, sugárzás, hulladékkezelés mikro és makro szinten.

Egyesületünk környezetvédelmi feladatait aktív és passzív formában is végzi legfőképp azért, hogy az ember által okozott, vagy okozandó kár minimalizálását véghezvigyük, a természetes és mesterséges (épített) környezet, azaz az ember és annak szűkebb – tágabb környezete érdekében.adóbevalláskor 1 százalék felajánlás, környezetvédelem természetvédelem, madárkórház
Egyesületek alapítványok támogatása,
adó 1 százalék szervezet kereső

A Deutsche Bundesstifutng Umwelt német szövetségi környezetvédelmi alapítvány újfent meghirdeti
németországi szakmai gyakorlati ösztöndíját
– bármely tudományterületen
– környezetkutatással, környezet- ill. természetvédelemmel, műemlékvédelemmel foglalkozó
– végzős hallgatók, fiatal diplomások, doktoranduszok részére. Másoddiplomások jelentkezését is várjuk.
– 6-12 hónapra,
– kutatóintézetekhez, egyetemekre, az államigazgatásba, társadalmi szervezetekhez, vállalatokhoz. Az ösztöndíj magában foglal:
– 3 hetes intenzív német nyelvtanfolyamot
– egészségbiztosítást
– a németországi életvitel, utazás és szakmai konferenciák költségeire havi 1250 eurót
– a részvételhez szükséges szervezési és szakmai támogatást
– részvételt a volt ösztöndíjasok szervezetében, további pályázati lehetőségeket.

Pályázásra évente két alkalommal nyílik lehetőség:

tavasszal: beadási határidő: március 5., nyelvtanfolyam augusztus közepétől, gyakorlat kezdete: szeptember ősszel: beadási határidő: szeptember 5., nyelvtanfolyam február közepétől, gyakorlat kezdete: március

A pályázatot német vagy angol nyelven online kell benyújtani.

A részletes kiírás és jelentkezés mellékelten ill. a https://www.dbu.de/2588.html oldalon.

Korábbi ösztöndíjasok kutatási témái: https://www.dbu.de/2431.html oldalon

Az alapítvány másik, németországi doktori tanulmányokra vonatkozó ösztöndíja:
https://www.dbu.de/stipendien_promotion

Ismertető: pályázati kiírás

DBU Ösztöndíj pályázat

Környezetvédelem, természetvédelem

Az egyesület által végzett környezetvédelmi és természetvédelmi tevékenységek és intézkedések összessége segíti a környezet veszélyeztetésének, károsításának, szennyezésének megelőzésének, a kialakult károk megszüntetésének és az eredeti állapot helyreállításának véghezvitelét. Környezetvédelmi szempontból környezetnek az embert körülvevő élő és élettelen tényezők összességét nevezzük. Természetvédelmi tevékenységünk legfőképp a védett természeti értékek megóvása, gyakorlására felé irányul, illetve a természeti rendszerek egészének megóvására, lehetséges gyarapítására is célunk.

Adó 1 százalék

Környezetvédelmi tevékenységeinkbe tartozik a föld (talaj, kőzetek és ásványok, barlangok, a domborzat) védelme, a vizek (felszíni vizek és felszín alatti vizek) védelme, a levegő védelme, az élővilág (növényi, állati, mikroorganizmusok) védelme, a táj védelme, a települési környezet (lakóterületek, mezőgazdasági területek, ipari területek) védelme, a talajvédelem, a vízminőség védelme, a zajártalmak, sugárzás, hulladékkezelés mikro és makro szinten.

Egyesületünk környezetvédelmi feladatait aktív és passzív formában is végzi legfőképp azért, hogy az ember által okozott, vagy okozandó kár minimalizálását véghezvigyük, a természetes és mesterséges (épített) környezet, azaz az ember és annak szűkebb – tágabb környezete érdekében.adóbevalláskor 1 százalék felajánlás, környezetvédelem természetvédelem, madárkórház
Egyesületek alapítványok támogatása,
adó 1 százalék szervezet kereső

Adó 1% felajánlás a környezet és természet védelméhez fontos segítség! Adóbevalláskor a személyi jövedelemadó egy százalék felajánlás segíti a környezet és természet védelemét, a fontos feladatok sikeresebb elvégzését, azaz az élhetőbb környezetet kialakítását. Az 1 százalék felajánlás felett sokan elsiklanak, pedig adóbevalláskor vagy utána május közepéig az adó 1 százalék felajánlás révén úgy lehet támogatni a természetvédelmet és a környezet védelmét, hogy az közben nem kerül semmibe sem. Segítsége, felajánlása óriási, melyet hálás köszönettel fogadunk. Segítse Ön is az élővilágért folytatott küzdelmet, a madarak, fák, tiszta levegő, az ivóvíz ügyét. Kérjük támogassa a környezet és a természet védelmét!
adószámunk: Csermely Környezetvédelmi Egyesület
Adó 1 százalék felajánláshoz adóbevalláskor az
adószámunk: 18470714-1-06

Ismeretterjesztés, környezetismeret oktatás gyerekeknek, táboroztatás, szociális programok, gyermekek és felnőttek oktatása, játékos totók – tesztek és gyakorlatok, környezetismereti tesztekkel, környezeti megfigyelésekkel, élménypedagógiai módszerekkel dolgozunk,

Adóbevalláskor adó 1 százalék felajánlással miért pont a Csermely Környezetvédelmi Egyesület tevékenységének támogatását érdemes segíteni?!?

Közhasznú Egyesületünk részt vállal a levegő tisztaságáért, a víz minőségéért, a hulladékgazdálkodás javításáért folytatott ádász küzdelemben.

A Csermely fontosnak tartja a gyerekek környezettudatos nevelését.

Környezetvédő tanárok és önkéntesek segítségével tanítjuk a gyermekeket a szelektív hulladékkezelésre, komposztálásra, környezetünk védelmére.

Mert Egyesületünk fennállása óta gyakorlati programokra, iskolai és óvodai nevelésre használja az Ön felajánlását is.

Ne érezze, hogy jelentéktelen összeg amiről dönthet!

Kérjük, adóbevalláskor adó 1%-át ajánlja fel!

Tudjuk, hogy sokan kérik Öntől befizetett adója 1%-át, és nagyon nehéz prioritási sorrendet felállítani. Mégis arra kérjük, hogy a Személyi Jövedelemadó 1%-ának felajánlásával segítse a felnövekvő generációk környezettudatos nevelését, valamint a hazai természet- és a környezetvédelmet, támogassa a Csermely Környezetvédelmi Egyesület munkáját!

Kérjük támogassa a természet és a környezet védelmét!
adószámunk: Csermely Környezetvédelmi Egyesület
Adó 1% felajánláshoz adóbevalláskor az
adószámunk: 18470714-1-06

Segítségét, személyi jövedelemadó 1% felajánlását hálásan köszönjük!

Ha adománnyal kívánja támogatni Egyesületünket, akkor a felajánlott összeget a alábbi bankszámlaszámra tudja elküldeni.

Bankszámlaszámunk:
11600006-00000000-93508331

Segítségét hálásan köszönjük!

Illegális hulladékokkal teli területeket rekultiválunk , környezetünk megóvása a cél

Kirándulások, természetvédelmi ismeretek, gyerektáborok, környezetvédelem, osztálykirándulás támogatása

Biogazdálkodást, fenntartható és jó minőségű életteret segítünk kialakítani, természetközeli gondolkodás átadása,

Segítjük a fiatalokat környezettudatos szemléletre nevelni, hiszen élőhelyünk megóvása közös ügyünk, gyermekek oktatásával segítjük az élővilág jobbá alakítását,

Adóbevalláskor a környezetvédelem, a természetvédelem, a madarak, fák, levegő, ivóvíz ügyét úgy lehet támogatni, hogy az adó 1 százalék felajánlást a Csermely Környezetvédelmi Egyesület részére juttatja el. A könyvelő vagy bérszámfejtő tud megfelelő segítséget adni. Az adóbevalláskor a személyi jövedelem egy százalékának felajánlása nagy segítség, semmibe sem kerül, illetve csupán néhány perc ráfordítást igényel.

Kérjük, támogassa személyi jövedelemadójának 1%-ával a természetvédelmet, a környezetvédelmet, az oktatást!

Hálás köszönettel fogadunk minden támogatást, így a személyi jövedelem adó (SZJA) 1 % felajánlásokat is. Nekünk minden 1% fontos támogatás, minden apró segítség nagyon fontos!

Kérjük, segítsen Ön is, hogy minél több rászoruló, beteg gyermeket, nélkülöző család problémáját, bajban lévő ember megmentését meg tudjuk valósítani! Adó 1% felajánlásával sokat segít!

Mit kell tennie?
A rendelkezés az SZJA 1 százalékáról nem kerül Önnek pénzébe, csak egy-két percet kell rászánnia az adóbevallás elkészítésekor.

Rendelkezési lehetőségek:
Önnek lehetősége van arra, hogy adója 1+1%-ának felhasználásáról a bevallás részét képező önálló EGYSZA lapon rendelkezzen és azt a bevallásával együtt elektronikusan vagy kinyomtatott formában postai úton továbbítsa a NAV felé legkésőbb tárgyévben május 20-ig.

Amennyiben Ön már elküldte adóbevallását és külön rendelkezik adója 1+1%-áról, úgy a rendelkező nyilatkozatot önállóan, legkésőbb a tárgyévben május 20-ig küldheti meg az adóhatóságnak elektronikusan vagy papíron kitöltött formában postán.

Abban az esetben, ha Ön munkáltatói adómegállapítást kér, tegye borítékba fentről letöltött rendelkező nyilatkozatot és adja át munkahelyén az adóbevallást készítő személynek legkésőbb tárgyévben május 11-ig. A borítékra írja rá adóazonosító jelét, zárja le a borítékot és írja alá saját kezűleg, a ragasztott felületre átnyúlóan.

Ha a személyi jövedelemadó bevallását elektronikusan, meghatalmazott útján kívánja elküldeni, akkor a rendelkező nyilatkozatot az adóhatóság csak akkor fogadja el, ha a meghatalmazott mind a bevallás, mind pedig a rendelkező nyilatkozat megküldésére az adóhatósághoz bejelentett meghatalmazással, érvényes regisztrációval rendelkezik.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben Ön úgy dönt, hogy nevét és postai illetve elektronikus levelezési címét a szervezettel közöljék, akkor ezen szándékát az erre vonatkozó kódkockába jelölje “X”-szel, és töltse ki “Az adózó neve” mezőt és “Az adózó postai levelezési címe” vagy “Az adózó elektronikus levelezési címe” mezők közül legalább az egyiket. A kedvezményezett az Ön által megadott adatokat kizárólag közhasznú tevékenységével kapcsolatban az Önnel történő kapcsolatfelvételre, tájékoztatás nyújtására használhatja fel, és az adatokat kizárólag az adatszolgáltatást követő 5 évig kezelheti.

Játékos természetvédelem
Tanórákon, iskolai foglalkozásokon és iskolán kívüli programokon segítjük gyermekeknek és felnőtteknek átérezni a természet szeretetének, a környezet védelmének fontosságát.

Játékos tesztek, szemléletformálás
Tesztek, gyakorló feladatok, oktatási segédletek állnak rendelkezésre a környezetvédelem, a természet megvédésének támogatásához.

Környezetvédelem, természetvédelem

Az egyesület által végzett környezetvédelmi és természetvédelmi tevékenységek és intézkedések összessége segíti a környezet veszélyeztetésének, károsításának, szennyezésének megelőzésének, a kialakult károk megszüntetésének és az eredeti állapot helyreállításának véghezvitelét. Környezetvédelmi szempontból környezetnek az embert körülvevő élő és élettelen tényezők összességét nevezzük. Természetvédelmi tevékenységünk legfőképp a védett természeti értékek megóvása, gyakorlására felé irányul, illetve a természeti rendszerek egészének megóvására, lehetséges gyarapítására is célunk.

Adó 1 százalék

Környezetvédelmi tevékenységeinkbe tartozik a föld (talaj, kőzetek és ásványok, barlangok, a domborzat) védelme, a vizek (felszíni vizek és felszín alatti vizek) védelme, a levegő védelme, az élővilág (növényi, állati, mikroorganizmusok) védelme, a táj védelme, a települési környezet (lakóterületek, mezőgazdasági területek, ipari területek) védelme, a talajvédelem, a vízminőség védelme, a zajártalmak, sugárzás, hulladékkezelés mikro és makro szinten.

Egyesületünk környezetvédelmi feladatait aktív és passzív formában is végzi legfőképp azért, hogy az ember által okozott, vagy okozandó kár minimalizálását véghezvigyük, a természetes és mesterséges (épített) környezet, azaz az ember és annak szűkebb – tágabb környezete érdekében.adóbevalláskor 1 százalék felajánlás, környezetvédelem természetvédelem, madárkórház
Egyesületek alapítványok támogatása,
adó 1 százalék szervezet kereső

Kis Tudós Tábor – Nyári Napközis Tábor – A Csermely Egyesület Kis Tudós Táborát 2021. június és július időszakában a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Interaktív Természetismereti Tudástárában rendezi meg, melyre szeretettel várjuk azokat a gyermekeket, akik kóstolót szeretnének kapni az érdekesebbnél érdekesebb tudományterületből. A táborban lesz sok terepi kirándulás, tantermi vegyészet, mikroszkópos vizsgálat, egyéb fejlesztő foglalkozás, lehetőség adódik sok élmény megszerzésére. Táborozás, turnus Időpontok:
I. turnus: 2021. 06. 21-25.
II. turnus: 2021. 06. 28 – 07. 02.
III. turnus: 2021. 07. 5-9.
IV. turnus: 2021. 07. 19-23.
V. turnus: 2021. 07. 26-30.

Jelentkezési határidő: 2021. június 14.

Jelentkezési LAP Letöltése

A jelentkezés életkori feltétele: az általános iskola első évfolyamát elvégzett tanulók jelentkezhetnek.

Helyszín: SZTE JGYPK Interaktív Természetismereti Tudástár
Szeged, Boldogasszony sgt. 6. II. emelet

Naponta: 8.00-16.00-ig

Programfelelős:

Csehó Gábor
+36-20/9770-525

Kosznai Norbert
+36-20/9713-317

Étkezés: A táborban ebédet és innivalót biztosítunk, tízórairól, valamint uzsonnáról a jelentkezők egyénileg gondoskodnak.

A tábor díja: 18.000 Ft.

A tábor programjából:

A táborba azoknak a gyermekeknek a jelentkezését várjuk, akik különösen érdeklődnek a természettudományok iránt, szívesen megismerkednének az Interaktív Természetismereti Tudástár gazdag gyűjteményével, kipróbálnának kémiai, fizikai, biológiai kísérleteket, örömmel vennének részt olyan kiránduláson, amely során az ott élő növényeket, állatokat figyeljük meg, mindezt élményszerű játékokkal, kézműves foglalkozásokkal kiegészítve.

Jelentkezni a letölthető jelentkezési lap kitöltésével lehet. A kitöltött lapokat a juhasz-goz.szilvia@szte.hu cmre kérjük beküldeni.

Gyermek tábor pillanatképek

Gyermek tábor pillanatképek

Gyermek tábor pillanatképek

Környezetvédelem, természetvédelem

Az egyesület által végzett környezetvédelmi és természetvédelmi tevékenységek és intézkedések összessége segíti a környezet veszélyeztetésének, károsításának, szennyezésének megelőzésének, a kialakult károk megszüntetésének és az eredeti állapot helyreállításának véghezvitelét. Környezetvédelmi szempontból környezetnek az embert körülvevő élő és élettelen tényezők összességét nevezzük. Természetvédelmi tevékenységünk legfőképp a védett természeti értékek megóvása, gyakorlására felé irányul, illetve a természeti rendszerek egészének megóvására, lehetséges gyarapítására is célunk.

Adó 1 százalék

Környezetvédelmi tevékenységeinkbe tartozik a föld (talaj, kőzetek és ásványok, barlangok, a domborzat) védelme, a vizek (felszíni vizek és felszín alatti vizek) védelme, a levegő védelme, az élővilág (növényi, állati, mikroorganizmusok) védelme, a táj védelme, a települési környezet (lakóterületek, mezőgazdasági területek, ipari területek) védelme, a talajvédelem, a vízminőség védelme, a zajártalmak, sugárzás, hulladékkezelés mikro és makro szinten.

Egyesületünk környezetvédelmi feladatait aktív és passzív formában is végzi legfőképp azért, hogy az ember által okozott, vagy okozandó kár minimalizálását véghezvigyük, a természetes és mesterséges (épített) környezet, azaz az ember és annak szűkebb – tágabb környezete érdekében.adóbevalláskor 1 százalék felajánlás, környezetvédelem természetvédelem, madárkórház
Egyesületek alapítványok támogatása,
adó 1 százalék szervezet kereső

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit. Aenean commodo ligula eget dolor. Aenean massa. Cum sociis natoque penatibus et magnis dis parturient montes, nascetur ridiculus mus. Donec quam felis, ultricies nec, pellentesque eu, pretium quis, sem.

Nulla consequat massa quis enim. Donec pede justo, fringilla vel, aliquet nec, vulputate eget, arcu. In enim justo, rhoncus ut, imperdiet a, venenatis vitae, justo. Nullam dictum felis eu pede mollis pretium. Integer.

  • Donec posuere vulputate arcu.
  • Phasellus accumsan cursus velit.
  • Vestibulum ante ipsum primis in faucibus orci luctus et ultrices posuere cubilia Curae;
  • Sed aliquam, nisi quis porttitor congue

Read more

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit. Aenean commodo ligula eget dolor. Aenean massa. Cum sociis natoque penatibus et magnis dis parturient montes, nascetur ridiculus mus. Donec quam felis, ultricies nec, pellentesque eu, pretium quis, sem.

  • Nulla consequat massa quis enim.
  • Donec pede justo, fringilla vel, aliquet nec, vulputate eget, arcu.
  • In enim justo, rhoncus ut, imperdiet a, venenatis vitae, justo.
  • Nullam dictum felis eu pede mollis pretium. Integer tincidunt. Cras dapibus. Vivamus elementum semper nisi.

Aenean vulputate eleifend tellus. Aenean leo ligula, porttitor eu, consequat vitae, eleifend ac, enim.

Read more